A favi mocit szeretném a saját karbijával
használni, elvégre mégiscsak egy újabb darab, meg oda tervezték, meg
ilyesmi...
Ezért aztán a gyári hűtő útban volt a szívócsonknak, meg a
karbinak.
Ennek a problémának is van már többféle, dokumentált megoldása, ám
egyik sem volt kéznél :o)
Tehát az általam alkalmazott (jelenlegi és csak
átmeneti) megoldás az lett, hogy a hűtőből 3 függőleges lamellát kivágattam, ami
miatt pont annyival lett keskenyebb, hogy beférjen a karbi mellé.
Ezzel a
hűtőfelület nagyjából 7 %-át veszítettem el.
A 3 cm-rel keskenyebb hűtőhöz
picikét szabni kellett a hűtő felfogatásán, no meg azon a lemezen, ami a levegőt
rávezeti a hűtőre. Az átszabást Prof. Dr. Trebron végezte flex, lemezolló és
védőgázas-hegesztőapparát segítségével.
A favi moci teljesítménytöbblete miatti
emelt hűtési igény miatt egyébként is gondolkozni kell valami megoldáson. Az
általam ismert megoldások egyike sem volt megoldható pillanatnyilag, ezért
döntöttem úgy, hogy amíg ez elég (mert elég hideg van kint), addig jó így, aztán
meg úgyis kell valami plusz hűtés. Erre is van egy-két ötlet, megvalósítás
valamikor tavasz vége felé (addigra talán be is járatódik a motor, és lehet majd
kergetni rendesen :o))
A hűtésen szembetűnő másik átalakításunk a "kényszer-propeller" elhagyása
(lásd még a motortartó átszerelése részt) miatti villanyventi felszerelése.
Már most mondom/írom, hogy a jelenlegi állapot ideiglenes és szépnek egyáltalán nem nevezhető
(Prof Dr. Trebronnak ehhez semmi köze, egyedül én követtem el! :o))
Tehát adott volt egy Ford venti, aminek átmérője kellemesen kitölti a szűkebbre szabott
terelőlemezen lévő kör alakú nyílást. A szűkebbre szabást flex nevű precíziós orvosi műszerrel
hajtottam végre (egyszerűen középen szétvágtam, majd a két felet egymásra csúsztatva, az átfedésnél
összecsavaroztam). Eztán az ekkor még kicsit ovális nyílást Samu nevű műtőssegédem segítségével
körré formáltam. Erre van felcsavarozva az örökölt Ford venti.
Az elkészült darab lepucolása és festése érdeklődés hiányában elmaradt...