A motortartók közül a régi mociról csak a generátor felőlit tudtuk használni, mert a kényszer-propellert nem akartuk áttenni (a favi moci mellett már vellanyos propeller fogja a hűtőt szellőztetni). Tehát kellett keresni a lomosban egy faros, de orrhűtős mociról leszedett motortartót, amit a vadi új blokkra fel lehetett szerelni. A rögzítéshez a blokkban eredetileg lévő tőcsavarokat rövidebbekre cseréltük, egyrészt túl sok alátét kellett volna a vaslemez után, másrészt baromira kiálltak a csavarok blokkból. A másik oldali (generátor felőli) motortartó a generátor-tartóval együtt szerelhető. Ekkor szembesültünk a favi generátortartó öntvényének átalakítási igényével (lsd.: net-es leírások) Miután kézbe fogva megnéztük, hogy mit is kéne alakítani, minden műszaki érzékünk azt súgta (inkább kiabálta), hogy azt úgy ne. Vagyis inkább a régi fajta generátor rögzítő vasat használjuk (az nem öntvény, hanem vastag vasból hajlított, hegesztett). A favi generátort felfűzve a régi típusú tartóra, annak ékszíjtárcsája nem kerül egy síkba a másik két tárcsával. Ezen egy kis aluöntvénycsiszolással segítettem. Ezzel a generátor rögzítéssel már simán OK a motortartó is.